Az ikonikus dob intró , és a gitár felvezetés ad egy löketet a dalnak. Mindig az az érzésem támad a dal hallatán-ahogy a zenekar számos dalával is-, hogy nem akarnak semmit „görcsösen” megmutatni magukból, hanem a nyugodt, kiegyensúlyozott szellemiségükkel szeretnének zenélni, és csak úgy simán „odatenni, amit oda kell”. Mondanám azt, hogy hozni a kötelezőt, de ez sem helytálló, hiszen, ahogy Jack Black mondta a Rocksuli című filmben, a rock nem a tökéletességről szól. Nincsenek szabályok. Kicsit néha nekem indie vonalat is képviselhetne a zenekar a maga „elvontsága” miatt. Josh magas hangjai isteni jelleget kölcsönöznek a műnek, a descresendo a végén pedig zsenális.